Fény-Forrás - Gyulay Erika kiállítása

Vége az eseménynek !

A Szepes Gyula Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait Gyulay Erika: Fény-Forrás című kiállításának megnyitójára

2019. június 7-én, 18 órára.

A kiállítást megnyitja: Szabó László, festőművész
Gitáron közreműködik: Puskás Levente.

"1972.ben születtem Budapesten kertész családban. A kert, a természet, a táj szeretete kísér a mai napig, s határozza meg látásmódom.
Tanulmányaimat a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végeztem művelődésszervező –mozgókép szakon. A kép mint mágia mindig foglalkoztatott.
Bár gyerekkorom óta autodidakta módon folyamatosan rajzolok és festek a változás 2012-ben következett be, amikor belső hívásra eldöntöttem, mindent alárendelek az alkotásnak.
Azóta folyamatos kísérleteken át közeledem afelé, amit mindig is szerettem volna magamon keresztül kifejezni: a mindent átható szellemet.
A festményeimen megjelenő képek néhány kivételtől eltekintve (mint pl.: a nagytétényi sorozat) belső képek.
2012-2015 közt pasztellkrétával rajzoltam színes tájképeket s ezen keresztül szerettem volna átadni hangulatokat, érzéseket.
Majd 2016-tól áttértem az akril festékre ( illetve ritkán olajra) és képeim hangulata és témái is változtak, sötétebb tónusú tájképek illetve néhány alakos ábrázolás voltak jellemzőek, a sötét és a fény viszonya, egyfajta transzcendens jelenlét megjelenítése minél letisztultabb kifejezésmóddal.
Az utóbbi időben a valóság, mint kivetülés s az álmok, mint valóság témái foglalkoztatnak s jelennek meg a képeimen.
Jelenleg Érden élek és alkotok, ahol műtermemben szívesen fogadom az érdeklődőket. Festményeimet a Facebook-on a Gyulay Era Artist oldalon is megtekinthetik.
A jelen kiállítás anyaga zömében az elmúlt 3 évben készült és eddig még nem kiállított akril és olaj festményekből lett összeállítva.
2013 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vettem részt Budapesten és vidéken.
Külön öröm és megtiszteltetés számomra hogy most az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban állíthatok ki, mert Szepes Gyula festőművész apai nagymamám unokatestvére volt, s így távoli rokonom."

 

A kiállítás megtekinthető július 2-ig.

 

 

 

Esemény napja:

  • 2019 Június 7. (Péntek)
  • 18:00

Jegyár:

Fény-Forrás - Gyulay Erika kiállítása

  • Jegyár ingyenes

Esemény helye:


facebook

 

Hírlevél

 

Amennyiben hírlevelet szeretne kapni, kérjük adja meg elérhetőségét.